„Az oláh cigányzene nemcsak a táncolásról és a bulizásról szól” – húszéves fennállását ünnepelte a Romengo zenekar
Gálaműsorral ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a Romengo zenekar.
A buszra várva vagy a Széll Kálmán téren áthaladva bárki kinyomtathat egy-egy, pár soros versikét.
Már a magyar kultúra napja előtt átadták az utazóközönségnek az a versmegállót Budán, a Széll Kálmán téren, ami a II. kerülethez köthető költők néhány sorát nyomtatja ki gombnyomásra. A kezdeményezésről Őrsi Gergely, a kerület polgármestere számolt be közösségi oldalán.
Őrsi a megállóval kapcsolatban úgy fogalmazott, „meggyőződésünk, hogy a kultúra akkor válik élővé, ha a miénk lesz, ha olvassuk, ha látjuk, ha teret engedünk neki, és mi magunk is nyitottá válunk az alkotások befogadására” – húzta alá a kerület első embere.
A polgármester hozzátette:
„a kultúra semmilyen körülmények között nem lehet távoli, idegen, megmondó, visszautasító vagy lenéző”.
A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:
Nyitókép: Őrsi Gergely Facebook-oldala